7 órás indulást terveztünk, úgyhogy korán útra keltem és fél 7 magasságában már a Déli pályaudvarnál voltam és vártam a többiekre. A holtidőt kihasználva megejtettem a nevezést, majd kis várakozás után a fiúk is megérkeztek.
Miután ők is beneveztek, pár perccel 7 után el is indultunk a Turul-szobor irányába. Rövid séta után meg is érkeztünk, majd egy gyors pecsétszerzést követően továbbálltunk a Széchenyi-emlék felé. A lépcsőfokok megszámlálása ezúttal is elmaradt, de legközelebbre utánanézek, biztosan megejtette már valaki.
 |
| Széchenyi-emlék |
Leküzdve a grádics számtalan fokát és némi emelkedőt meg is pillantottuk az emlékművet. A pecsétgyűjtésen felül csak néhány fotó erejéig függesztettük fel a menetelést, nem akartunk sokat időzni feleslegesen, mivel idejében szerettünk volna célba jutni.
A gyermekvasút végállomásához közeledve egy szokatlan zajra lettünk figyelmesek. Odaérve megpillantottuk a forrást is két faaprító gép képében. A környéken tucatszámra álltak a tavaly év végi jégeső következtében letört ágak halmai. Tovább haladva a Normafától is kicsit más kilátás akadt, mint amit megszokhattunk, köszönhetően a megritkult lombkoronaszintnek. Betértünk a síházba egy bélyegzésért, majd rögvest lépdeltünk is Makkosmária felé.
 |
| Adótorony és a felkelő nap sugarai (Széchenyi-hegy) |
Pár száz métert haladtunk, majd Zolinak feltűnt, hogy elhagyta a sapkáját. Mindannyiunk szerencséjére csak a síházig volt kénytelen visszaballagni, ahol épp érkezése előtt pár másodperccel adták le a szervezőknek. Nem nagy érték - láttam már méregdrága okos telefont is kallódni egy túrán, - de később bizony aranyat ért.
Tempósan ereszkedve rövidesen megérkeztünk a kegytemplom melletti kis tisztásra. Picit elidőztünk ott, a pecsét mellé fogyasztottunk egy kis zsíros kenyeret és egy jó bögre teát, ami mint mindig iszonyú finomra sikerült.
 |
| A TEA |
Az ellenőrzőponttól nem a megszokott P sáv jelzésen indultunk el, hanem a Z+ jelzést követve haladtunk célunk felé. Erre a már említett jégkár miatt volt szükség, a túra eredeti útvonala érintett volna olyan szakaszt, amelyet még nem tudtak megtisztítani a letört ágaktól.
Hosszan követtük a néhol hiányos Z+ jelzést, a Mária-szurdok előtt el is néztünk egy kanyart, de a térképünket átböngészve megleltük a helyes utat. Rövidesen be is tértünk az előttem eddig ismeretlen szurdokba. Nézelődésre nem sok alkalmam volt, mivel elég sokat kellett a lábam elé nézni menetelés közben a szűk ösvényen.
 |
| Mária-szurdok |
A völgyet magunk mögött hagyva Budakeszi utcáin tettünk meg néhány száz métert, majd rövidesen elérkeztünk túránk újabb ellenőrzőpontjához. E pont a település határában álló mamutfenyők tőszomszédságában volt megtalálható. Itt egy kis újdonság várt bennünket - a megszokott nápolyi helyett gyergyóremetei házi csokit kaptunk a bélyegzés mellé. Jómagam kicsit túl édesnek találtam, de jóízűen felfaltam az utolsó morzsáig.
 |
| Itt kapjuk a házi csokit éppen (háttérben a mamutfenyők) |
Továbbra is a Z+ jelzésen haladtunk tovább, és ahogy gyűltek a kilométereink, úgy egyre magasabbra jutottunk. A néhol meredek, csúszós emelkedő végén - már Z háromszögre váltva, - feljutottunk a Budai-hegység legmagasabb pontjára, a Nagy-Kopaszra, a Csergezán Pál-kilátó tövéhez. A kilátóba felvezető lépcsősor aljánál megkaptuk az igazolópecsétünket, majd Zolival felmentünk az építmény legfelső szintjére. Fent kincset ért a majdnem elhagyott sapka - igen erős szél fújt. Ennek okán nem is tartózkodtunk sokat fent. Lejövet után lendületből mentünk tovább Nagykovácsi felé.
 |
| Csergezán Pál-kilátó |
Néhány kilométeren tartó lejtmenet végén nyugatról értük el a települést, majd a Kossuth utcán néhány száz métert megtéve a plébániát is. Ott a megszokott finom kelt rétessel és teával fogadtak bennünket. Tartottunk egy kis pihenőt, melyet Zoli arra használt ki, hogy ismét a középpontba kerüljön, ezúttal alkalmi fotósként örökített meg kérésre többeket is a plébánia előtt.
A hátra levő közel 20 kilométerre magamhoz ragadtam az idegenvezető szerepét, mivel jómagam már jártam ezen a vidéken, a fiúk pedig nem. Pontosabban Józsi már egy részén igen, de ez csak később derült kis és nem is szeretném részletezni a felismerés körülményeit.
 |
| A sárgá(s) köves úton |
Szép, változatos terepen vándoroltunk, a gerincútról a párás levegő ellenére is viszonylag messzire el lehetett látni. Bevallom őszintén az egész szakaszra nem emlékeztem, egyetlen biztos kapaszkodóm a Perbál előtt nemsokkal található kapu és létra páros volt, melyet jó előre beharangoztam, aztán valahogy csak nem akart jönni. Már kezdtem azt hinni, hogy elbontották a kerítés ezen szakaszát, mikor megérkeztünk. A kapu nyitva volt, de én ekkor már annyira magamnak éreztem a létrát, hogy azt használva jutottam át a kerítésen.
 |
| Perbál közelében |
Tovább haladva feltűnt előttünk Perbál a hatalmas mező túloldalán. Átsuhantunk a nyári forró napsütésben végtelen hosszúnak tűnő területen, majd a falu központja felé igyekezve vizsgáltunk minden utunkba eső vendéglátóipari egységet. Semmi rossz szándék nem vezérelt bennünket, csupán az egyik ilyenben, név szerint a Kis Kaiser sörözőben volt túránk következő ellenőrzőpontja. A pecsét mellé teát kaptunk ellátmányként, amit nem igazán jellemeznék, mondjuk úgy, hogy nem volt finom. Elkortyolgattuk azért, majd útra keltünk.
A települést elhagyva újfent változtatott útvonalon ballagtunk pár kilométert. A falu határában található gombatelep környékét nem használhattuk, így az attól tisztes távolságban húzódó S sáv jelzésen haladtunk hullámvasutazva. Egy T-elágazásnál aztán végre újra ismerős útra kanyarodtunk. Rövidesen elértünk Anyácsapusztára és kicsit messzebb megpillantottuk utolsó akadályunkat, a Kakukk-hegyet is. Gyorsan begyűjtöttük a bélyegzést, aztán neki is iramodtunk az utolsó néhány kilométernek.
 |
| Már csak néhány kilométer |
Eddig a szakaszig elég jól megúsztuk a sarat, itt viszont akadt egy kis dagonya, de szerencsére nem tartott sokáig. Az Anyácsa-tó partjára érve már eléggé lefelé járt a nap - erről egy szép fotóval meg is emlékezem, - így kicsit sietősebbre vettük a tempónkat. A hegy felé közelítve, úgy tűnt, minta elmennénk a hegy mellett - a fiúk kezdtek már gyanakodni, - aztán egy hirtelen bal kanyart véve elindultunk a csúcs felé.
 |
| Az Anyácsa-tó |
Beütöttük az utolsó előtti pecsétet is az itinerünkbe, aztán már a fejlámpáink fényénél elindultunk lefelé, A fák között már láttuk Szomor közvilágításának fényeit, majd a rövidke, de annál meredekebb ereszkedés után megérkeztünk a településre. Pár száz méterünk volt hátra a célig, de nekem hosszú kilométereknek tűntek. Pár perc alatt mégis megérkeztünk - még egy útbaigazítás is belefért, - majd meg is rohamoztuk a zsűriasztalt. Büszkén vettem át a harmadik teljesítésért járó extra kitűzőmet.
 |
| A Kálvária végállomása a Kakukk-hegy tövében (Szomor) |
Az elismerések átvétele után felkaptunk egy-egy adag finom roppanós virslit, és teát, majd miután elfogyasztottuk a vacsoránkat beálltunk az autós fuvarra várakozók virtuális sorába. Az egyenesen Budapestre tartó busz beérkezésünk előtt fél órával elment, a következő pedig bő két óra múlva lett volna. A szervezők viszont biztosítottak fuvart a közeli Zsámbékra, ahonnan félóránként indult járat. Majd háromnegyed órát vártunk, mire eljött a mi időnk és az egyik busszal egy időben érkeztünk a megállóhoz. Onnan már hamar visszaértünk a fővárosba, amonnan pedig haza.
Sokáig kérdés volt az indulás és a táv kiválasztása, de a túra előtti nap csapadékmentes, gyengén felhős időjárást jósoltak, így nem volt kérdés, hogy Szomort tesszük meg végcélunknak. Tetszett a kényszerűség szülte új útvonal és ezzel azt hiszem nem vagyok egyedül, maradhatna ez a további túrákon is. Valamint a házi csokiért is jár az extra piros pont.
Nyáron, ha minden a terveim szerint alakul, akkor Tatabánya lesz a végcél, de ez még sok mindentől függ.
Zongor 45: táv: 48,9 km, szint: 1173 m, idő: 10:15
További képek: (Kispál Zoltán, Fülöp Gábor)
 |
| 2015.01.17., Téli Turul - Zongor 45 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése