2012. március 23.

Budapest, János-hegy

Legutóbbi alkalom után ismételten egy kilátót vettünk célba, ezúttal kettesben. Cél most az Erzsébet-kilátó volt a János-hegyen. A kilátó több mint 100 éve ékesíti a hegy csúcsát, és szolgál látványosságként Budapest legmagasabb pontján.


A belvárosból busszal mentünk Normafáig, onnan pedig egy laza kis sétával értük el a kilátót. Séta közben is látni lehet néhány részletet a városból, de a legfelső szintről beláttuk szinte az egész fővárost. Mikor felértünk a hegytetőre megpihentünk picit, majd szintenként meghódítottunk az épületet. Mivel jó idő volt, sokan voltak így nem volt egyszerű feladat és nem volt sok időnk nézelődni. Egy pár szép képet azért sikerült is csinálni amiket ITT meg is lehet nézni. Az elénk terülő város megcsodálása után libegővel hagytuk el a hegyet, majd ismét buszra szállva visszatértünk a kiindulópontunkhoz.

Remek hétvégi program a vidékről fellátogató rokonoknak, unokáknak, de ha csak családdal akarunk egy kicsit kikapcsolódni, akkor is felkereshetjük a környéket. Nekünk egy fél délután volt a program, de egész napos elfoglaltságot csinálhatunk magunknak ha idelátogatunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése