2014. március 27., csütörtök

Bia25

Borús, esős vasárnap reggel. Túrázáshoz nem éppen a legideálisabb időjárási körülmények, de ha el van döntve, hogy megyünk, akkor nincs mit tenni. Ezúttal egyedül tartottam a főváros felé, ahol Zolihoz és Józsihoz társultam. Onnan kocsival mentünk Biatorbágyra, s még meg sem érkeztünk, már a szép jelvényeink lebegtek lelki szemeink előtt. E jelvény kiérdemlésének története olvasható a kép alatt.


A Rajtban, a Viaduktnál már kisebb sor fogadott a nevezésnél. Itt megkaptuk az itinerünket, mely különösebb útleírást nem tartalmazott, csak a térképet  - végül is a túra végig a P sáv jelzést követte, - egy táblázattal kísérve, mely részletesen tartalmazta a távonkénti szintemelkedést.

8:15-kor kezdtük meg a túránkat és elindultunk a Kőorr felé. Igen változatos, kanyargós út vezetett az erdőben, míg el nem értük túránk első kihívását: erős kaptatón kellett fölkapaszkodnunk, melyen feljutva szép kilátás fogadott bennünket. Kis ösvény vitt a Kőorrhoz, első ellenőrzőpontunkhoz. Itt teljesedett ki a már megelőlegezett kilátás, melyet a sziklára kiállva csodálhattunk meg teljes egészében.

A pecsételést követően még készítettünk pár fényképet, majd indultunk is tovább. Ezen szakasz újabb izgalmakat rejtett magában: gyönyörű sziklaképződmény mellett haladhattunk el - lefelé menve - igen csúszós, sziklás részen, majd egy elágazáshoz érve már láthattuk az elénk táruló, magasba vezető erdei utat. Közben, ahogy közeledtünk azon gondolkoztam, hogyan fogok feljutni. Nekem többször meg kellett állnom szusszanni egyet-egyet, a fiúk jól bírták - edzettebbek voltak. A szakaszt - meredeksége mellett - egy kidőlt fa is nehezítette, melyet a hosszúlábúak könnyedén átlépve, mások alatta átbújva kerülhettek ki. Felérve, a tetőről visszatekintve látható volt a már érintett Kőorr.

Ismét erdei úton haladtunk, egy körbe kerített terület mentén, ahol szintén enyhe emelkedőn vezetett nyílegyenes útszakaszon a P jelzést szalagozás is kiegészített. Ezen a szakaszon vártak ránk a következő pont - a Dobogó-hegy - őrei. Ezt követően a Bia felező a P + jelzésen tért le, mi folytattuk utunkat a P sávon. Gyöngyikével és tavaszi hériccsel tarkított avar, valamint Sóskút látképe a Kálvária-heggyel kísérte utunkat.

A Sóskúti ellenőrzőponton igen sokan gyűltünk össze. Itt volt teljes ellátmány: mindenki kapott palackozott vizet, illetve egy-egy zacskó sós/édes süteményt, rágcsálnivalót. Kicsit mi is megpihentünk, rákészülve az előttünk álló Kálvária-hegy meghódítására. Út közben kereszteztük a Benta-patakot. A régi hídon át beérve a faluba, a Híd Söröző - túrázóktól hemzsegő - teraszának látványa fogadott bennünket.

Az utat balra folytatva haladtunk egyre fölfelé, mígnem a falu a patakkal már - tőlünk jobbra, - a lábunk alatt terült el. A dombon lévő 14 stáció különlegessége, hogy utcaművészetből merített rajzokban mutatja be Jézus keresztútját. A hegy tetejére érve autóban vártak ránk a pontőrök.

A domboldalon leereszkedve sárgállottak a héricsek. Visszatekintve konstatáltuk, hogy a legmeredekebb szakaszon ereszkedtünk le (mellette volt egy enyhébb elkerülő). A folyó mellett párhuzamosan haladva értük el a Biai-horgásztavat, ahol Zoli vízkészletének fogytán betért „Ica Mama Boltjába”. Nagyot lendíthetett a túra eseménye a bolt forgalmán - akárcsak a sörözőjén.


Kis, kanyargós erdei csapáson értünk el a Nyakas-kői ellenőrzőponthoz. Itt már ámulattal csodáltuk a különös sziklaalakzatot. A pecsételés után nekiláttunk a Nyakas-kő melletti domb megmászásának, ahonnan visszatekintve is szép látványt nyújtott a képződmény, majd ahogy kiértünk a szirt peremére elállt a lélegzetünk. Nyugodtan mondhatom szerintem, hogy ez a madárszirt volt túránk csúcspontja. Páratlan kilátást kaptunk a Biai-horgásztóra és Etyekre. Meglehetősen sokat elidőztünk itt, alig tudtunk betelni a látvánnyal.

Fotózás után, végig a peremszirten haladva váltunk meg a fokozott élménytől és haladtunk az üdülőkörzet felé. Kisebb szintemelkedéssel értük el a Szily-kápolnát, ahol újabb pontőrök vártak minket igazolásra. A domboldalon leereszkedve gyorsabbra tudtuk venni a lépteinket. A sík terepre érve elértük a Lőteret, utolsó ellenőrzőpontunkat, ahol csokival kínáltak bennünket. A focipályánál gyorsan feltöltöttük kulacsainkat, de már tudtuk, nagyon közel a cél.

A célban megkaptuk okleveleinket, és végre kezünkben tarthattuk a jelvényt. Mielőtt még hazafelé indultunk volna, még felmentünk a Viaduktra, ahol Józsi rögtönzött idegenvezetőként mesélt az építmény történetéről és Matuska Szilveszterről.


Köszönet a Cserhát Baráti Társaságnak a remek szervezésért. Nagyon tetszett a túra és a táj is, és örülök, hogy nem volt sár - mint ahogy az előző évi beszámolókból olvasható volt. Jövőre ismét jövünk, Fülöp miatt mindenképp.

Sokat fotóztam - Zolival egyetemben - a túra során, ezek közül néhány darab ízelítőül az alábbi képre kattintva megtekinthető:
2014.03.23., Bia 25

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése