2014. szeptember 7.

OKT VIII., 4. nap: Sárvár - Bögöt

Túránk utolsó napjának reggelét lustálkodással töltöttük. Tömegközlekedési szempontból nem éppen mondható forgalmasnak a környék, az első busz negyed 9 körül megy Sárvár irányába. Mi ezt a járatot céloztuk meg, így a reggeli ébredés után kényelmesen össze tudtunk pakolni és még egy kávé is belefért az időnkbe.

Ikervári szélerőműpark a Gyöngyös gátjáról

Sárvárra érve úgy döntöttünk, hogy nem utazunk tovább Bögötre, hanem eddigi menetirányunkkal szembefordulva teljesítjük a hátralévő néhány kilométert. Az autóbusz-állomáson kértünk bélyegzést, és egy kiadós reggeli után el is indultunk.

A város utcáit hamar elhagytuk, majd rákanyarodtunk a Gyöngyös-patak gátjára. Végtelen hosszúnak tűnt az a nagyjából 3 kilométer amit azon tettünk meg és közben az elvileg vízálló cipőink is jól beáztak a harmatos fű miatt. Ezen szakaszon az ikervári szélerőműpark hatalmas építményei uralták a látképet.

Elérve a gát Kéktúra által érintett végéhez jobbra fordultunk a műúton és rögvest a csényeújmajori Mária kápolnához értünk. Hamar pecsételtem a kis kápolna kerítésén található bélyegzővel, majd ezután egy rövid pihenőt iktattunk be. Zsuzsi bal térdénél az előző heti 43 kilométeres teljesítménytúra és ez a több napos gyaloglás megtette a hatását..

Mária kápolna, Csényeújmajor

A szép kápolna után javarészt műúton ballagtunk tovább egészen Bögötig, kicsit letérve a Kék útvonaláról is. Hosszabb egyenes végén Csényére érkeztünk meg, ahol túránkat a Nepomuki Szt. János-templom, és a Deák Ferenc utcában található nem éppen szokványos kálvária miatt szakítjuk meg egy időre.

Kálvária, Csénye

A kálvária érintése után el is hagytuk a települést és szinte végig aszfalton ballagtunk Bögöt irányába. Ezen a szakaszon hagytuk el a túra útvonalát: az erdei utak helyett maradtunk a műúton. A dupla sínpáron átkelve földútra váltottunk, aminek a végén Bögötre érkeztünk meg és befejezettnek is tekinthettük a túránkat. Busszal elutaztunk Sárvárra, ott pedig egy Budapest felé tartó vonatra szálltunk..

Ezzel a pár nappal egy újabb lépést tettünk az áhított jelvény megszerzéséért, valamint e kilométerek teljesítésével a nyugati határtól Szárligetig húzódó szakaszokat egybefüggően a magunkénak tekinthetjük.

Még több fotó a napunkról:
2014.08.23., OKT VIII., 4. nap: Sárvár - Bögöt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése